A GÜNTNER HARMADSZOR IS A GERMAN INNOVATION AWARD DÍJAZOTTJA
A Güntner új Mini COMPACT léghűtője elnyerte a rangos German Innovation Award innovációs díjat.
Ez immár a harmadik egymást követő év, amikor a vállalat megkapja ezt az elismerést – korábban, 2020-ban a Dual COMPACT léghűtőjéért, 2021-ben pedig az UV-C-lámpával ellátott Cubic VARIO léghűtőjéért díjazták.
„Nagy megtiszteltetés, hogy ismét elnyertük ezt a díjat. Az innováció a vérünkben van. »Always a solution ahead« jelmondatunk számunkra több, mint egy szlogen. Folyamatosan párbeszédet folytatunk ügyfeleinkkel, ezért értjük az igényeiket” – nyilatkozta Michael Freiherr, a Güntner ügyvezető igazgatója.
A Mini COMPACT léghűtőt, amelyet idén januárban mutattunk be, a kis élelmiszerboltok, éttermek, étkezdék és hasonló kis méretű létesítmények hűtési igényeinek kielégítésére terveztük. Energiatakarékosabb és olcsóbban üzemeltethető, mint az ezeken a területeken hagyományosan alkalmazott megoldások. Ezenkívül többféle hűtőközeggel is használható – korábban ehhez különböző modellekre volt szükség.
„Az ipar évek óta fokozatosan vonja ki a régebbi hűtőközegeket a globális éghajlatváltozással összefüggő hatásuk miatt, de a jövőbiztos alternatívák új kihívásokat is hoznak. Egyes hűtőközegek például gyúlékonyak. Korábban, ha egy ügyfél többféle hűtőközeget szeretett volna használni, több különböző egységet kellett vásárolnia. Mostantól új léghűtőnket beszerezve bármilyen természetes hűtőközeget használhat. Ez megkönnyíti az életét, és csökkenti a nagykereskedők polcain porosodó készleteket is” – tette hozzá Freiherr.
A doboz mindössze 124 mm magas – ez a Güntner eddigi leglaposabb léghűtője. Lefelé irányuló ventilátorai lehetővé teszik, hogy a hűtőt közvetlenül a mennyezetre is fel lehessen szerelni, így maximalizálható a helykihasználás, és megakadályozható, hogy szennyeződések rakódjanak le a felső felületére. A könnyen nyitható, kihajtható tálcának köszönhetően a berendezés egyszerűen tisztítható és karbantartható.
„Az alapoktól kezdve újragondoltuk az egész léghűtőt, nemcsak a hatékonyság és a fenntarthatóság, hanem a funkciók, a technológia és a forma szempontjából is” – magyarázza Herbert Schupfer, a Güntner jövőbeli megoldásokért felelős vezetője.
A Güntner speciális laboratóriumában három évig tartó tesztelés eredményeként megszületett egy új leolvasztási technológia, amely az optimalizált leolvasztás fűtési költségeit szellőztetéskor akár 30%-kal, leolvasztáskor pedig akár 50%-kal csökkenti.
„A végfelhasználók számára ez azt jelenti, hogy pusztán a leolvasztáshoz használt energiamennyiség csökkenése miatt a léghűtő ára egy-két éven belül megtérül. Ez természetesen jelentős előnyökkel jár a fenntarthatóság terén is” – teszi hozzá Freiherr.
A Güntner tízféle változatban kínálja Mini COMPACT léghűtőjét, 0,4 és 2,2 kW közötti teljesítménnyel. Minden változathoz bekötött, csatlakozásra kész kapcsolódoboz és három év garancia jár.
コメント